LOST – 3. Évad (Többiek)

A 2. évad mindent egybevetve páratlan sikerrel zárult ugyan, de az évad lecsengése után az alkotóknak szembesülniük kellett az első komolyabb negatív visszajelzés-sorozattal, ami főként technikai vonatkozású problémákra utalt. Az ABC csatorna vetítési rendje szerint az évadokban megesett, hogy az epizódok közt akár 2-3 hét szünet is volt, amik alatt kizárólag ismétléseket sugároztak. Mivel a Lost egy nem epizódikus szerkezetű, hanem egyetlen összefüggő történetet elbeszélő sorozat, a rendszeres nézőket rettenetesen idegesítette a sok szünet, és az, hogy bizonyos esetekben 2 hetet is kellett várni egy új epizód adásba kerüléséig, valamint ezek az esetek túl gyakoriak, és rendszertelenek voltak. Bár az ABC sosem tudta végérvényesen kiiktatni ezt a nem túl nézőborát programálási gondot, azért a 3. évadra megpróbált egy új rendet alkalmazni. Damon Lindelof, Carlton Cuse, és az ABC programigazgatói így azt a tervet alkalmazták a 3. évadra, hogy kettéosztották a szezont, két tömörebb blokkba szervezve az epizódokat, és a két blokk közti szünetre terhelték az üres, „Lost mentes” heteket. Az évad első etapja 2006. október 4.-én kezdődött, és 6 epizódot tartalmazott.

Hogy a blokkokra való felosztás mennyire nem vált be az a későbbiekben kiderül. Előtte azonban fontos megemlíteni, hogy az évad milyen szeizmikus robbanással köszöntötte a rajongóit. A szezon első epizódja (Két város története) a sorozat eddigi legrafináltabb és legütősebb cold open-ével kezdett (cold open: egyfajta „in medias res” jelenet az epizódok legelején, ami rögtön a történések közepébe csöppenti a nézőt, valamint teaser, azaz felcsigázó funkciójából adódóan egyfajta mini-katarzisként is szolgál / a Lost esetében inkább jellemző, hogy ezek sokkolóak, mintsem katartikusak). A nézőknek egy fél tucat snittig gőzük nem volt mit néznek egyáltalán (csinos szőke nő sütit süt, csinos szőke nő könyvklubot tart, csinos szőke nő művészetről vitatkozik), mígnem megjelenik az első ismerős arc, Ben Linus, és a néző ledöbbenve konstatálja, hogy a jelenet a szigeten játszódik, ráadásul az Oceanic 815 zuhanásának fix pillanatában. A sorozattörténelem egyik leghatásosabb cold openeként maradt meg azóta is az ominózus jelenet. Miután Jack-éket elrabolták, és lehengerelt egy nyitány a szigeten civilizált környezetben élő, felszerelt és luxust élvező Többiek csoportjáról, úgy már várható volt, hogy a 3. évad a Többiekről fog szólni. Ez persze maga után vonta azt is, hogy az írók által beígért szokás szerint temérdek új szereplőt kapunk, azonban a 3. évad ezen a téren nem csapott fel zsúfolásba, és az egyetlen jelentős friss karakter a már említett csinos szőke nő, Juliet. A Többiek termékenységi kutatójaként, és Ben bábjaként Juliet kezdetektől fogva inkább hasonlít túlélőinkre, mintsem ádáz ellenségre. Elizabeth Mitchell remek választás volt a szerepre, a nézők azonnal megkedvelték a kissé összetört, de a még önmagáért harcolni képes hősnőt. A Többiek, akárcsak egy szekta, a nagy világtól elszigetelten élnek a Szigeten, megszállva a titokzatos Dharma Kezdeményezés elhagyatott állomásait (ezek közül a 3. évadra már elég sokat megismerhetünk). Sajátos kódexükön és attitűdjükön kívül ráadás a közösségükben a vezetőjük Ben Linus természete, aki a második évadban hamisan Henry Gale-nek adta ki magát. Az évad első etapja főként erre fekteti a hangsúlyt, hogy kiderül milyen szándékkal rabolták el Jack-éket a Többiek. Ben megingathatatlan vezetői tekintélyébe némi aberráció szivárog, amikor kiderül, hogy tumor nő a gerincén. Már szinte ironikusan jön képbe a Lost immár alapvető motívuma, miszerint véletlenek nincsenek: Ben első diagnózisa után egy gerincsebész zuhan a szigetre, a Többiek mindenre elszánt vezetője pedig mester-manipulátor készségeit bevetve szerzi meg azt, amit akar. Az egész Henry Gale játék, Michael csapdája, az elrablás, Kate és Sawyer zsarolási eszközként való felhasználása mind Ben egyetlen célját szentesítették: hogy Jack megmentse az életét. Az évad ezen időszakának egyik legfigyelemreméltóbb húzása nem más, mint az írók eszkalációs elvű elképzelése, ahogyan bizonyos, már jól ismert motívumok fokozódnak, átalakulnak. Ameddig a túlélőink a sziget sötét rejtelmeibe burkolózva, szinte maguk voltak egymással kizárólag interakcióban, addig Sawyer volt a „con man”, vagyis a nagy átverő. De csak addig, ameddig be nem mutatkozik Ben Linus, minden képességével, és a szakasztott „átverő-embert” profi átverésekkel móresre nem tanítja. Bár ez apró részlete ugyan a sorozatnak, de annál sokkal fontosabb, főleg a további évadok tükrében, ahol meglepetésszerűen újra és újra, lépcsőzetesen magasabb szinteket járnak meg azok az elemek, amikből az egész széria felépül.

Hasonló példát számtalant is lehetne még sorolni ettől az évadtól kezdődően, az írók ötleteinek megújulását bizonygatván, azonban arról sem illene megfeledkezni, hogy az első etapnak komoly fanyalgásokkal is szembe kellett néznie. Az etap eddig rengeteg új kérdést dobott fel, míg a válaszok adogatását többnyire elmulasztotta. Az úgynevezett „ketreces” epizódok túl hosszúra nyúltak, és mindez sokak szemében ingerlő volt amiatt is, hogy a túl civilizált, és fémes közeg, valamint a Többiek szervezett közössége tompítja a megszokott Lostos „misztikus dzsungel-hangulatot”. Soká lett mire Jack végre úgy dönt, hogy megműti Ben-t. Emellett erőteljesen hiányolták Locke karakterét, aki az első blokkban aggasztóan keveset szerepelt, és mindent egybevetve a „ketreces” epizódok háttérbe szorították a táborban maradottak cselekményszálát. Persze a mennyiségi rendellenesség szemet szúrt a rajongóknak, de a minőségi oldaláról nézve az eredmény tetszetősebb volt. Ha Locke ugyan kevesebbet szerepelt egyelőre a képernyőn, azért a meglepetés nem maradt el. Miután az öreg John Locke a bunker értelmetlen felrobbantása után magához tér, végre felismeri, hogy a Sziget igazi kihívásokat kínál, és minden, ami történik, az nem történhet hiába (persze néha újra úrrá lesz rajta a kétely). A megfelelő lökéssel a kellő mederbe terelték az írók a karaktert, önbizalommal, és némi céltudattal ellátva azt. Az etap vége fele pedig Eko halála ütött erőteljesebben. Az Eko-t játszó Adewale Akinnuoye-Agbaje maga kérte a sorozatból való kiírását, miután egy tragikus balesetben a színész szülei meghaltak, de arra még vállalkozott, hogy karaktere méltó, és izgalmas lezárást kapjon. A végére már kissé tépett Eko, testvére, Yemi kísértéseitől hajtva céltalanul kutatja a megbékélést, de a sorsa a Füstszörny útjába sodorja. Eko életének utolsó momentumai, főként Yemivel folytatott utolsó párbeszéde igencsak felkavaró és félelmetes. A sorozat teljes egészét ismerve, valamint a megfelelő válaszok birtokában az ominózus jelenet utólag elemezve sokatmondóbb, mint valaha.

A vegyes fogadtatás után Lindelof-ék sajtótájékoztatókkal jelezték, hogy nem siklanak el a rajongók megnyilvánulásai felett, és új módszereket kínálnak a sugárzási rend, illetve a széria formátumát illetően is. Carlton Cuse ekkor jelentette be, hogy a Lost a 6. évaddal fog majd véget érni, és az ABC-vel kötött megállapodás értelmében szinte esély sincs arra, hogy lezárása előtt csúnya kaszát kapna (ekkor persze még kiváló nézettsége volt a szériának, de ahogy rendszerint lenni szokott, a nézőszám-csökkenés várható volt). Az első etapot követő, a másodikat megelőző nagy 8 hetes szünet ugyancsak kiábrándító volt, a hardcore fanok számára pedig egyenesen emberkínzó merénylet, így az írók abban is megállapodtak, hogy a további évadok tömörebbek, rövidebbek (kb. 17-18 epizódosak), pörgősebbek lesznek, és a sugárzási rend pedig egy folyamatosabb január-május szezonra terhelődik, amit nem szakítanak meg kötelező ünnepi szabadságok (mint amilyen a karácsony-szilveszter „uborkaszezon”).

Az évad második etapja 2007. február 7. startolt Juliet közkedvelt epizódjával (Nem egészen Portland). A második blokkban is történtek úgynevezett félresiklások – a rajongók szerint az íróknak sikerült kiadniuk a sorozat két leggyengébb epizódját. Ugyan ezek az epizódok önmagukban, vagy más amerikai sorozatok mércéjével mérve kimagasló munkák, a Lost egészéhez képest felejthetők lettek. Az egyik ilyen epizód az Idegen egy ismeretlen földön, mely amellett hogy közelebb hozta egymáshoz Jack és Juliet karakterét, sokak szerint teljesen érdektelen flashback-sorozatot adott Jack tetoválásáról és némi spirituális halandzsáról. Még maguk az írók sem kedvelték az epizódot. A másik pedig az Exposé, mely Nikki és Paolo centrikus epizódja lett. A nem tetszést már az kiváltotta, hogy az évad első felében beleerőltették a két teljesen új karaktert a túlélők közösségébe, megpróbálva elhitetni a nézővel, hogy mindig is ott voltak. A felháborodást azonban igazán csak az okozta, hogy a remek fő-cselekményszálat megszakítva, váratlanul, nem a legjobbkor időzítve szedték sorba, és sugározták le. Így megszületett a Lost első hivatalosan is filler epizódja (filler: töltelék-epizód, ami felér egy kínos mellébeszéléssel). Ismét hangsúlyozandó, hogy önmagában az epizód kiállhatja a próbákat. Ha Nikki és Paolo nem is voltak annyira szimpatikusak, sem érdekes karakterek (A Locke-Ben krízis kellős közepén? Ugyan már!) azért az epizód érdekes felépítésű volt, tele filmnyelvi humorral (jelenet az Exposé fiktív sorozatból), feszültséggel, valamint a Lost íróira jellemző, olykor meglepően erőteljes morbiditással (élve eltemetés).

De hátra hagyva minden negatívvitást a „Lost újra tombol!” időszakhoz érkezünk. Az évad 8. epizódja, a Desmond centrikus Csak egy villanás masszív sci-fis jellegétől fogva óriásit robbantott. Miután a bunker megsemmisült, és az elektromágneses energia kisült, Desmond meghökkentő élményben részesül. A tudatvándorlás koncepciója egyetlen nagy flashback formájában erőteljesen provokatívra sikeredett, miközben Desmond személyéről még többet tudunk meg. Míg a sorozatban Jack a tudomány embere, vagy Locke a hit és a spiritualizmusé, addig Desmond ettől az epizódtól kezdve egyfajta klasszikus elemeket is felvonultató sci-fi hős lesz (főként az amerikai képregénykultúra szuperhőseinek vonásai sejlenek fel burkoltan), aki nem teljesen érthető, de lebilincselő képességekre tesz szert, ami által például előre látja Charlie halálát is. Ezt követően az évad teljesen önmagához tért, sebességre kapcsolt, és új magasságokba emelkedett.

Sawyer és Kate megmenekülnek a Többiek fogságából, de mivel Jack megállapodik Ben-el, hogy cserébe, amiért megmentette Ben életét, hazatérhet a szigetről, Jack hátra marad. Persze Kate első dolga, hogy maga mellé állítsa Locke-ot és Sayid-ot, hogy kimenekítsék Jack-et. A Többiek falujába tartó túra alatt remek epizódok sora kapott helyet, mint amilyen a 77, egy megrázó szelet Sayid élettörténetéből, amikor meggyanúsítják egy nő megkínzásával. Az önvádban szinte fuldokló katona lassan odáig jut, hogy bevallaná még azt is, amit nem követett el, csak hogy valaki végre méltó büntetést szabjon rá minden eddigi embertelen bűnéért. Egy másik kimagasló epizód a A tallahassee-i férfi, melyben végre sokkoló mód fény derül arra, hogy Locke miért bénult le. Locke ekkorra már szinte megállíthatatlan törtetővé válik, aki minden áron fel akarja fedezni a Sziget minden titkát, azonban komoly akadályba ütközik, amikor farkasszemet kell néznie Ben-el, aki nem habozik kegyetlen kihívások elé állítani Locke-ot. Ben a jól bevált recept szerint manipulálja a hit emberét, hol ámulatba ejtő hazugságokkal ámítja csodákkal, különleges jelenségekkel kapcsolatban, máskor pedig jelentéktelenségére hívva fel a figyelmét igyekszik porig alázni. Ben természetesen csak egy dolgot vesz figyelembe, a hatalmát, ami Locke rohamos feltörekvése miatt veszélybe kerülhet, amíg az öreg kalandort csodás gyógyulása miatt a Többiek teljes közössége különlegesnek tart. Az évad egyik újabb gyöngyszeme a Ben centrikus, roppant drámai és elgondolkodtató A férfi a függöny mögött című epizód, ami mellékesen felvezényli a sorozat egyik legnagyobb, legtöbbet tárgyalt rejtélyét, Jacob-ot, a Sziget titokzatos, sosem látott szellemi vezetőjének a kilétét. Nem mellesleg a A vitorláshajó című epizód is hatalmas siker volt, amiben kiderül, hogy Locke csaló apja, Anthony Cooper ugyanaz a személy, aki Sawyer családjának tragédiáját is okozta, ráadásul ezúttal felkínált lehetőséget kapott Sawyer, hogy végérvényesen kezelésbe vegye élete tönkretevőjét. A sorozat egyik legdrámaibb pillanata az, amikor Sawyerből soha nem látott módon fordul ki állati énje, hogy bosszúját beteljesítse.

Miután Locke szinte önzőségből sikeresen szabotálja Jack menekülőútját a Szigetről, a Többiek és a túlélők útja valamelyest elszakad, lecsillapodni látszik az a krízis, ami eddig majdnem 3 évadig gondosan építkezett. Mivel a Desmond epizódokból sosem elég, úgy az évad feldobott még egy remek Desmond centrikus történetet (A 22-es csapdája), amiben kiderül, hogy Des és Penny hogyan ismerkedtek meg. Az epizód legfontosabb momentuma azonban a Szigetre érkező idegen, aki állítólag Desmond-ot keresi Penny megbízásából. Jack és a túlélők a megmenekülésüket látják ebben, azonban Ben készen áll mindezt megakadályozni, azzal az indokkal, hogy a Szigetre érkező idegenek nem mentőcsoport, hanem egy Charles Widmore nevű befolyásos ember (Penny apja) mészárosai, akik Widmore nevében készek átvenni a Sziget feletti hatalmat, kifüstölve minden ott tartózkodót. Ez rögtön a túlélők és a Többiek várva várt nagy összecsapásához vezet, amiből túlélőink kerülnek ki győztesen, Ben pedig hatalmától megfosztva kénytelen beletörődnie, hogy az a hatalmi konfliktus, mely felülmúlja a Túlélők-Többiek viszályt, és vágóhíddá változtathatja a Szigetet, hamarosan mindenképp be fog következni (újabb központi eszkaláció). A sorozat fináléja számos ponton tudott hatalmasat ütni, überelve az addigi két évadfinálét (mindent egybevetve is talán megalkotva a sorozat legerőteljesebbikét). A Többiekkel történő éles összecsapás minden izgalmat és feszültséget felül múlt, valamint Charlie halála a teljes sorozat egyik legmegindítóbb pillanata (előtte egy utolsó remek Charlie centrikus epizód), a „Nem Penny hajója” jelenet pedig úgymond ikonikus momentummá vált. Nem csak nézői, hanem szakmai körökben is elterjedtek azok a – szerintem teljesen jogos – állítások, miszerint a Lost 3. fináléja és annak befejezése a TV történetének legnagyobb cliffhangere, legnagyobb WTF mozzanata, legnagyobb váratlan csavarja. A Lost írói elérkezettnek vélték az időt, hogy teret engedjenek újra a narrációs radikalizmusuknak, és újításokat hozzanak be a sorozat kreatív részét illetően. A 3. évad fináléja így flashback helyett berobbantotta az első flash-forward-ot (előretekintés) mellyel egy olyan idősíkot tárgyal amihez a jelen eseményei csak később jutnak el.

Számtalan rejtélyt feltartalékolva, a narrációs rendszer polaritását felcserélve, új központi konfliktust előre jelezve a Lost 3. évada nagyon hangosan távozott (főleg visszhangzott a „We have to go back”), és a 4-es évad 2007 második felében már a szezon legjobban várt premierje volt, ami miatt alig volt olyan újság, vagy show-műsor, ami ne a Lost-ról tárgyalt volna. Minden kezdeti hibájuk ellenére az évad a második etapban hozott lehengerlő teljesítménye miatt nagyon népszerű és rajongott, valamint elismert lett, sőt, számos körben addig a széria top-jának magasztalták az évad utolsó történéseit, valamint a tény miatt, hogy Emerson (Ben Linus) és Terry O’Quinn (Locke) nemes egyszerűséggel lopták a sorozatot a briliáns alakításaikkal.

Ráadásul 2007 nyarán a Ubisoft gondozásában megjelent az első Lost játék Via Domus néven (számítógépre és konzolra egyaránt). A játék önmagában egy nagyon egyszerű kalandjáték, azonban a sorozat rajongóinak akár maga lehet a Kánaán. A gyönyörű és részletes grafikával rendelkező különlegesség részleteiben adja vissza a Lost elemeit, szereplőit, a Sziget térségeit, rejtélyeit, egy olyan különálló történetet mesélve el, mely egyszerre újdonság, ugyanakkor beépül a sorozat első 3 évadának cselekményvázába. Akárcsak a sorozatban, karakterünkkel a katasztrófa után a parton ébredünk, emlékezetünk hiányos, még a nevünk sem tudjuk, ami jó okot ad arra, hogy teret engedjünk az izgalmas kalandnak, felfedezzük magunk a Szigetet, és különböző ügyességi feladatokkal rendre fényt derítsünk a múltunkra. A játékmenet nem nehéz, 7 epizódot (küldetéscsomagot) kapunk, a küldetések be és kilépésénél a sorozat epizódjainak felvezetőit, intróit, zenéit kapjuk, kommunikálnunk vagy kereskednünk kell a túlélőkkel, és közben vigyáznunk kell a testi épségünkre. A különböző logikai feladatok megoldása, biztosítékok helyes irányba való csavargatása, útvonaltervek taktikázása nem nagy kihívás, de például a füstszörny elől nem egyszerű elmenekülni – egy-kettőre felkap és a földhöz csapkod. A játékmenet sajna rövid, a 7 epizódon egy ügyesebb játékos 5-6 óra alatt keresztül masíroz, és sajnos az egyes szereplők hangja sem az igazi, de egy rajongónak a hangulat és a környezet, valamint a kaland okán mindenképpen egy élményt jelenthet.

Ezzel a Lost cikksorozat feléhez értünk, ami ezúttal is egy rövid, szubjektív áttekintéssel zárul:

Kedvenc epizód: 3x08: Csak egy villanás – 3x20: A férfi a függöny mögött – 3x22-23: Tűkörországban

Kedvenc karakter: John Locke, Desmond, Ben Linus

Kedvenc idézet: „Segíts!” (itt még állítólag Jacob hangja)

Kedvenc Cold Open: Ben és a Többiek egy civilizált kis faluban élnek a sziget közepén

Kedvenc Cliffhanger: Az évad vége meglepetésszerű előretekintéssel zárul („We have to go back!”).

Kedvenc Flashback: Desmond tudata a múltban köt ki, újra Pennyvel van – Az évad végi meglepetésszerű flash-forward – Ben Linus élettörténete

Namaste,

Stefucz Bálint - Csaba