Eredeti cím: The Last Airbender
Készült: 2010
Műfaj: fantasy
Rendező: M. Night Shyamalan
Főszereplők: Jackson Rathbone, Noah Ringer, Dev Patel
A négy elem nemzetségei között háború tör ki, amikor a Tűz népe háborút indít a többiek ellen. A csata viszont elhúzódik, már vagy 100 éve tart a pusztítás, amikor Aang rájön arra, hogy ő egy Avatar, aki mind a négy elem irányítására képes. Talán ő az egyetlen, aki véget vethet az öldöklésnek...
Az Esemény primitív módon erőltetett álfeszültsége után lelohadt a kedvem s reményem, hogy valaha Shyamalan képes lesz rendezni egy épkézláb filmet. Bár nálam a Léghajlító semmivel sem több egy jó alapsztoriból összepumpált átlagfantasy-nál, azért a fantáziálatlan banalitás feledhető "Eseményénél" valamivel élvezhetőbb. Avagy fogjuk rá, hogy épkéz film, de lába egynél is kevesebb.
A koncepció maga egyszerűen jó, ezt szerintem igazolja a rajzfilmsorozat is, aminek sikere nem elvitatható. A film persze ehhez viszonyítottan is minimálisat eszközöl, - egyszerű, mint a zsíroskenyér, de (hellyel közzel tűrhető) tempója révén egyszeri alkalomra fogyasztható esős időben (úgy legalább nem minősül időpazarlásnak az az 1óra 40perc). Erre rásegíthet az is, hogy a digitális technika kivitelezése ugyancsak kellemes a szemnek, de ez egy mesés látványfilm esetében azért alapkövetelmény - ráadásul ahhoz viszonyítva, hogy a WETA mit művel manapság a mühelyében, a szemfüleseknek még ez is átlagos - de amiről beszélek az egyelőre kiváltságos filmek gyümölcse. A film legerősebb plusszpontját az operatőri munkában tudtam felfedezni. A hosszú snittek és a koraográfiák összhangja valamint a látványelemek izgalmasak (de ettől is legfeljebb csak kedvcsinálót kaptam mondjuk Cuarón-hoz, vagy Lumet-hez).
Ezen felül a színészek, a dialógusok és a humor egyes megoldásai nekem csak kiábrándítóak. Kollektíve gyerekes szituációk halmaza, bár tudom, hogy a célközönség sem épp kizárólag a felnőtt szféra volt (Nickelodeon - ez a rendező süllyedésének hajnalán már be volt jósolva, és az Esemény volt az útlevele - gratulálok hozzá).
De ettől függetlenül is a karakterek üresek, a beválasztott színészekben sem láttam semmit az égvilágon. Érdemi tartalomnak, akár intelligenciának, mélyebb impresszióknak, vagy üzeneteknek még csak nyoma sincs.
Hajdanán Shyamalan egy kasszarobbantó, innovatív, merész, intelligens szerzői filmes volt. A Hatodik Érzékkel visszaadott valamit a horrornak és a suspense-nek, ami azelőtt elveszett, vagy tán meg sem volt. Egyedi látásvilágú hódolat a képregények varázslatos világa után egy átértelmezett hősmesébe burkolva - Sebezhetetlen. A hit elvesztése, majd újonnan való felismerése egy félelmetes invázió közepette - Jelek. Bigott idegológiát és életstílust valló közösség egy illúzióból épített környezetben - A falu.
Aztán egy felemás tündérmese - Lány a vízben - , és egy horrornak nevezett rossz vicc, amit még az Entek se értenek, hogy lehetett ennyire hatásvadász és nevetséges. - Az Esemény.
Mi történhetett az indiai SZERZŐI filmessel, hogy újabban legfeljebb a kultusz által megkövetelt, aztán kihányt adaptációkra kényszerült?
Nem merném elemezni, mert a csalódottságom így is már könyörög: a Devilt meg se próbáljam megnézni. A kreativitás eszköztára kiapadt. Ami jó volt Shyamalan filmográfiájában, az meg is marad jónak, de amilyen irányvonalat vett a pályafutása az nem sok jót ígér. Legfeljebb már csak jó iparosi munkákra lehet számítani, de ahhoz minimum egy lépéssel érettebb forgatókönyvig kellene a pórázt ereszteni.
40%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése