AVATAR

Készült: 2009

Műfaj: sci-fi, fantasy, kaland, akció

Rendezte: James Cameron

Főszereplők: Sam Worthington, Zoe Saldana, Sigourney Weaver, Stephen Lang, Giovani Ribisi

James Cameron eddig is ritka kiváltságokkal rendelkező filmes volt. Alkotásai találmányokként működve mutattak utat a modern filmtechnika trendjének, melyek mai napig is a látványproduktumok gyökerezési pontjai. Filmjei hangulatuk, kifejezőerejük, és részletben gazdag világuk révén lettek kulttá, klasszikussá, nameg felejthetetlenekké a rekordokat döntögető költségeik miatt is.

Több mint egy évtizedes távolléte után a filmkészítés királyának tartott zsarnok zseni visszatért a szcénába, hogy a filmtörténelem - immáron őrajta keresztűl - ismét elkövesse olyan nemű ágyúlövéseit, mint annak idején a Star Wars. És eljött a forradalminak magasztalt Avatar.

Részemről a filmet hatalmas, ambíciódús, és megrögzött,szinte beteges várakozás előzte meg. Ezek után a film megtekintése nagyon érdekes, nem várt hatásokat váltott ki belőlem. A forradalminak vélt film számomra megtekintése előtt már csak egy szimpla Cameron filmnek számított, és meg is maradt annak. Az Avatar számlájára rengeteg pozitívumot lehet felírni, melyek megérdemelten többé teszik a filmet az átlagos látványos parasztvakításokkal szemben, de hibákban sincsen hiány. A film történetileg sablonos (most össze lehet számolni hányan állították ezt előttem), de valahogy nem igazán jött hogy elhiggyem, miszerint ez akkora nagy probléma lenne... Meglepett mások véleménye, olyanoké, akik alátámasztották hogy a történet sablon, és tornyoznak benne a klisék, mégsem képesek e hiba miatt megvetni a filmet. Valami rákényszeríti őket, hogy elmenjenek a hiányosságok mellett. Most már értem miért. Az Avatar esetében valóban a közmondásos moziélmény összhatása a mérvadó, az ami a vászonról az érzékszerveinken át, az agyunkba... francokat... a szívünkbe árad, mindaz ami olyan cameronos, és mindaz amiért a film egyáltalán feltaláltatott...

Történet szempontjából számomra az volt fájdalmas, ahogyan az felvezetve volt... vagyis szinte sehogy... Adott a halott tesó, adott a lehetőség, adott Pandora, adott az Avatar technika, uzsgyi bele azonnal, és tadamm... Ezt követően, a sorozatosan elpuffogtatott klisék, és konkrét utalások ellenére is a történet élvezetes. Jake eltévelyedése a dzsungelben érdekes, sokoldalú kalandokat von maga után, melyek egy nem akármilyen környezetben zajlottak le. Pandora környezete elevenebb, mint eddig bármi más. A Cameron elméjéből előpattanó, a WETA műhelyében kikompjúterizált világ az általam látott legszebb, és legelragadóbb világot tárta elém. Minden állat, növény, térség egyszerre ismerős és mégis jellegzetesen más. Talán ez az egész filmnek a varázsa... A navik is indiánok, de mégsem... Amúgy én nagyon kedveltem őket. Viselkedésük, mozgásuk, fontosabb szereplők mimikája letaglózóan hiteles, és látványos volt számomra. Sam Worthington meglepően jól formálta a tipikus hős karakterét. Avatarját jobban kedveltem mint hús vér szerepében. A film nem fordított sokat annak érzékeltetésére, ahogyan Jake és Avatar énje közt egyre mélyebb szakadék tátong... De mégis közérthető volt ez számomra a teljesítménybeli szintkülönbségek miatt. Neytiri immáron szívem választottja, a forró kis kék szépségről röviden: Saldana elemében volt. A mellékszerepekkel sincs nagy baj, Stephen Lang a film második felében kivételesen szórakoztató, Cameron az ő szájába adta a legjobb dumákat, habár volt ami olykor közhelyesnek tűnt... A többi mellékszerep csak hellyel közzel volt jelentős hatással rám. Norm, Grace, Parker... csak úgy be- és kicsusszantak a cselekményben. A történésekre gyakorolt jelentésük, és motivációik nem voltak semlegesek, ilyen téren Cameron szépen belegózta a dolgokat, akárcsak Pandora és a köréje épült világ minden egyes elemét. Nincsenek a filmben légből kapott dolgok, melyekkel a film esetleg megvesztegetné a nézőket -  ahogyan az ma megesik a látványfilmekben (2012, Transformers, vagy a Terminátor 4-ben dobálózó-játszadozó T-800-as :P). Minden a helyén van, azonban a film némely ponton folytotnos hiányérzetet ébreszt. Talán ez felróható túlfűtött vágyamnak (vágyunknak), hogy jobban is kiismerhessük mindazt amit elénk tártak... Ezért érződik számomra az, hogy a mellékszerepek nem működnek. Hiszen a játékidő terjedelmes, a karaktereket nagyon lehet szeretni, de mégis keveset kapunk belőlük.

Azonban amiből fikarcnyit sem spóroltak, az a bombasztikus, páratlan látvány, mely leginkább a végső csatajelenetben mutatja meg magát. Ugyan itt is a már jól bejáratott módszernek lehetünk a tanúi: tragikus pusztítás, megható jelenetsorok, a hős magasztos hangvételű felkelése, közérthető, sőt talán szájbarágós mondanivaló stb stb. De mindaz, ahogyan ez le vala bonyolítva, a remekbe szabott koreografálással (inkább koreografikálással. :D), elevenséggel, és mozgalmassággal, az valami meghasonlíthatatlan. Itt csak szuperlatívuszokkal lehet beszélni, amit már előttem szólok rendesen lekoptattak... legalább nem strapálom magam velük... :D

Végösszegzés képpen azok sorát fogom bővíteni, akik elismerik a film hiányosságait, hibáit, de meghunyászkodnak a film összhatása előtt, és annak szemükre, fülükre, szívükre gyakorolt hatásának hódolnak. Az Avatar nem a burkolt mondanivalók filmje, nem is feltétlen absztrakt művészet zászlótartója, de nem is a filmvilág messiása, hanem simán a nagybetűs MOZIÉLMÉNY nagykövete, melyet minden tiszta, nyíltszívű mozibarátnak meg kell kóstólnia.

90%