Komfortos mennyország

Műfaj: dráma, thriller, fantasy

Készült: 2009

Rendezte: Peter Jackson

Főszereplők: Saoirse Ronan, Mark Wahlberg, Rachel Weisz, Stanley Tucci

Peter Jackson, az új zélandi kivi neve mellől nem hiányozhat a feledhetetlen Gyűrűk Ura trilógia, mely roppant vizuális erejével, és epikus történetével az immár leköszönt évtized hajnalán berobbant a mozikba. A filmes zseni később a King Kon remake-jével tért vissza 2005-ben, majd producerkedett a 2009-es év egyik nagyszerű sci-fi-je, a District 9 felett. A Komfortos Mennyország filmje a sorozatos látványorgiák után igencsak kivételes darabnak ígérkezett, és engem türelmetlen várakozásra sarkallt.

Az eredetű művet Alice Sebold írta (eredeti címe: The Lovely Bones), és az írónő személyes fiatalkori traumájára reflektálva inspirálódott. A regény mozaikosan ötvözi a családi drámát és a horrort, de legfőképp a krimit és a fantasyt.

Susan, a 14 éves kislány meghitt hétköznapjait éli idealizáltnak mondható családjában, és közben a felsőbb tagozatú angol fiú szerelméről és csokjárol álmodozik. Azonban a  szomszéd zöld házából pokoli veszedelem leselkedik. A pedofil sorozatgyilkos kislányok naivitásával visszaélve csalogatja áldozatait csapdába, és hódol beteges perverz vágyainak. Susan is egy ilyen drasztikus eset áldozata lesz. Halála azonban nem vet véget történetének. És itt most nem csak a család gyászáról, és a gyilkos utáni nyomozásról van szó. Susie szelleme két világ közt ragad, mely egyszerre csodálatos, maga a Mennyország előszobája, és egyben bilincs, mely tehetetlenné teszi  a lányt, és úgy szemmel követi családja szenvedését, és a gyilkos további ténykedéseit. 

A film mesterien kimért tempóban indítja, és követi a cselekményt. Ezt el is vártam Jacksontól, aki három kötetnyi nehéz szépirodalmat pakolt a vászonra Gyűrűk Ura címen... A család bemutatása, amolyan kifogásolhatatlan lecke volt, ahol az arcok, és vonások beleitták magukat a gondolatba, megteremtve azt a légkört, amit a film egyáltalán leközölni kívánt. A film első fordulópontjáig mondhatni hibátlan eszkalációs folyamatot láthatunk, szépen építkeznek a karakterek, fonódnak a szálak. Susie betévelyedése a gyilkos csapdájába nagyon feszültre kalibrált jelenetfolyamával a legzordabb thrillerek hangulati síkjára tereli a filmet.  Amúgy a film mivel több műfaj érdekes fonata, úgy gondolom a jellegzetes hatásokat hellyel-közzel jól eszközöli.  Azonban  az ominózus gyilkolást követően valami szertefoszlani érződik... akárcsak Susie földi élete. Susie egy túlvilági környezetbe kényszerűl, míg családja megéli a gyász okozta lelki vesszőfutást. A két párhuzamos történet egyenként önállóan szórakoztató, Susie "komfortos" élménye meseszerű látványelemekkel festői szépségű világot tár elénk, míg a valóságban a család és a rendőrség tehetetlenségén és a gyilkos szabad masírozásán idegeskedünk, az valahol a hagyományosan bevett krimi-thriller filmek szintjét adagolja. A párhuzamos történetek néhol értelemszerűen kapcsolódnak egymáshoz, azonban számomra néhol áthidalhatatlan szakadék tátongott. Nem is nagyon tudom kimagyarázni, talán lehet, hogy simán a két világ túlságosan kontrasztosra sikeredett egymástól. Amúgyis a valós világbéli történések néhol szétesőnek tűnik, legfőképp azért mert néha tűlerőltetett játékot véltem látni, máskor meg hangulatromboló belerondítást. Itt modt gondolok Susan Sarandon beugrására...

A színészek terén, egy szélsőséges skála alapján, a legjobbtól a legbénábbig mindent felleltem magamnak. Susie szerepében Saoirse Ronan nagyon szép, és maximálisan tehetséges. Játéka és narrációja lehengerlő, mint azt megszokhattam, mióta jóformán lemosta a vászonról Keira Knightley-t is a Vágy és Vezeklésben. Most is hasonlót művelt, csak most egy egész karaktergárdát végzett ki. 

Stanley Tucci, a gyilkos Harvey szerepében még a skála pozitív oldalát tapossa. Harvey tényleg beteg gyilkos, alkata, jelleme viselkedése abszolút idegesítő, rideg és visszataszító. Mint az ilyen, Harvey is egyszerre félelmetes, mert valós személy (értem úgy hogy ilyen a világon sajna épp elég van), de egyben szánalmas is. Rendesen rászabták a szerepkört Tuccira, aki mérlegelten hozza a karaktert. 

A szülők voltak a film igazi csalódásai, már ami a játékukat illeti. Mark Wahlberg számomra már régen a rosszúllét fogalmával volt rokon, de itt már a rosszúlléten túli állapotomat kellett megélnem. Persze ez ne riasszon el senkit, lehet csak számomra borzalmas, de az bocsáthatatlanul gáz volt, hogy prioritást élvező karakter a filmben ennyire erőtlenül erőltessen egy figurát, vele együtt az érzéseket, ami egyenest gyalázta azt a kifinomult drámai, melankólikus hangvételt, amit a film beoltott... Wahlberg ki is oltotta egy egy ponton... de kááár...

Rachel Weisztől láttam jobbat is. Ahogyan anno a Forrás Izzi-je megszaggatta a szőrös szívem, úgy olyan semleges volt az anyaszerepben. A többi karakter, hát közhellyel ékeskedve hozta a szokásosat. Egy tipikus nyomozó, egy háttérbe szoruló, majd jelentőséget nyerő lánytestvér stb stb.

A zenei áláfestés többnyire átlagos, zongoraszólamaival szépen követi a cselekményt, némely frászközeli jelenetnél elvontabb, statikusabb. De jellemző az emekedett dalolászás is ami a fantasy köntösébe bújtatott Mennyország környezetét énekli meg, és ami elsőre igencsak megfogott. A vokális részeket szívesen újrahallgatom majd.

Összességében egy igazán szép filmről van szó, melyre lelkületünktől függően érzünk rá leginkább. Nem beszélhetünk ugyan Jackson féle profizmusról, de a film érzelmileg hatékony. És ez sok oldalról igaz lehet. Mint krimi úgy feszes, mint thriller, úgy félelmetes, mint fantasy, úgy szép és látványos, mint dráma úgy megható is lehet. 

Ezen túl nem bántam, hogy Jackson ilyen téren is próbálkozott, de azért remélem, hogy ezután visszatér a hardcore fantasy világához, és inkább eresszen neki többtízezres seregeket csillámló váraknak, vagy ha nem is... de válasszon jobb színészeket... ha nem is... felejtse el Wahlberget...

75%