Ridley Scott júniusban érkező, új epikus sci-fi-horror-akció mozija lázba hozta az Alien világának kultiválóit és a sci-fi megszállottjait. A rafináltnak és elgondolkodtatónak ígérkező mű a sötét űrhorrorok és az Alien mítosz feltámasztását kívánja garantálni. Lassan közeledve a film várva várt premierjéhez egy visszatekintést ajánlok az Alien Univerzumát bővítő eddigi filmekről. A klasszikus kultuszfilmek korának egyik legbecsesebb darabja az Alien franchise, melynek a ragyogástól a mélypontig tartó hullámzó karrierje lassan több mint három évtizede jelen van a nyugati filmkultúrában. A semmihez sem fogható, iszonyatos ösztönlény, mely Hollywood leghíresebb szörnyetege lett, a művészi képzelőerővel megteremtett, nyomasztó környezet, a provokatív gondolatokat gerjesztő történet, a tabukat döntögető koncepciók, és minden idők legnagyobb filmes hősnőjének alakja milliókat ejtett rabul, és tett megszállott rajongóvá. Számtalan új-hollywoodi művész kéznyomának eredménye egy mindent elsöprő, és újszerű világ, ami a sci-fi zsánerének legsötétebb sarkából babonáz meg. Az emberiség idegen létformák felfedezésének utáni vágya egy új, posztmodern, minden naivitástól mentes köntösbe lett bújtatva, mely által a kapcsolatfelvétel nem ígérhet nyugalmat senki számára. A világúr ebben az elképzelésben nem a lehetőségek tengere, hanem egy félelmetes rejtélyekkel teli, végtelen, fekete pokol. Ridley Scott brit rendező instrukciói alatt született meg az első vízió (Alien, 1979), egy olyan jövőképről, ahol az emberiség fennmaradásának legnagyobb prioritása a csillagrendszerek gyarmatosítása és kiaknázása, valamint mesterséges személyek (androidok) üzembe helyezése az emberek szolgálatában. Egy olyan társadalom ez, ahol a monopóliumot élvező gazdasági erő (Weyland) utópisztikus eszméi mögött félelmetes hátsó szándékok lapulnak. A cseppet sem szelíd idegen létformákat becserkészni akaró intézmény immorális módszerei emberek, s talán az egész emberiség sorsát a sötétségbe taszítja fokozatosan. A titokzatos Weyland ténykedéseinek okán védtelen emberek kényszerülnek arra, hogy szemben álljanak a világűr legiszonyatosabb élő organizmusával, amihez képest az önelégült ember ugyan intelligens, de vajon rákészültebb-e?
Ridley Scott, James Cameron, David Fincher, Jean Pierre-Jeunet, Paul Anderson, Colin Strause, Greg Strause. A történelem során 7 rendező, 6 egyéni elképzelésében láthattuk ezt a koncepciót megelevenedni kisebb nagyobb sikerrel. Scott 79-es forradalmi klasszikusát Cameron egy briliáns akciófilmmel folytatta, melyet Fincher egy minimalista thrillerrel kívánt zárni. Jeunet kissé erőltetetten, és nagy következmények nélkül próbálta újraindítani a franchise-t, de a kifulladás elkerülhetetlen volt. Anderson inkább egy másik koncepcióval keresztezte nem túl nagy sikerrel, hogy aztán ezen irányelvet követve a Strause testvérek végérvényesen megerőszakolják a mítoszt. A méltatlan leáldozás, és romlás szinte imára kényszeríttette a fanatikusokat, amit legnagyobb meglepetésre maga Ridley Scott hallgatott meg. Scott így hát úgy döntött visszatér a gyökerekhez, ahhoz a klasszikushoz, mellyel sikerült megreformálni a zsánert, s mellyel saját karrierjét is beindította. Prometheus filmterve nem másra vállalkozna, minthogy valami újat mutasson a műfajnak, felélessze a fajsúlyos fantasztikumok műfaját, és újra életet leheljen az Alien mítoszába. De mielőtt igazán átadnánk magunkat az új film iránti türelmetlen várakozásnak, tegyünk egy visszatekintést, és összegezzük az Alien mítoszt felépítő eddigi filmeket.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
ALIEN – A nyolcadik utas a Halál (1979)
Dan O`Bannon fiatal sci-fi író, karrierjének elején a komédia és a horror koncepcióinak határmezsgyéjén egyensúlyozott, amikor fejében már az első Alien alapjötletei kibontakozóban voltak. A döntés, hogy dédelgetett nagy tervét a horror irányába taszítsa, minden bizonnyal annak is köszönhető volt, hogy megismerkedett a szürrealista művész, H. R. Giger felkavaróan bizarr munkásságával. A Giger rémálmában megfogant, majd szoborként és festményként megelevenedő Necronomicon V. alakja O`Bannon elsőszámú inspirációs forrása lett, és legendás horror történetének központi figurájává tette. Nem sokkal megjelenése után a könyv Hollywood-ot is megkörnyékezte, és annak ellenére, hogy a stúdiók kezdetben nem vállalták a film finanszírozását, végül Ridley Scott hatalmas potenciált látott benne, hogy egy elsöprő erejű kísérleti filmet készítsen az anyagból. Megszületett az Alien, mely a filmes kultur-kor és a műfajtörténet egyik legnagyobb pálfordulásának is betudható. A mai szemmel is időtállónak nevezhető mestermű az akkori, népszerű, optimista felfogású, vagy harsányabb stílusú sci-fi művekhez képest (Űrodüsszeia, Star Wars, Star Trek) egy komoly műfajelméleti szembenállás lett, mely feledhetetlenül ötvözte a tudományos fantasztikumot a horror leghatásosabb elemeivel.
A történet egy nem túl távoli jövőben játszódik, amikor az emberiség már javában gyarmatosítja a távoli csillagrendszereket, idegen bolygókat kibányászva, pótolva a Föld kiapadt nyersanyagkészletét. A Nostromo csillaghajó hét tagú legénysége egy érclelőhelyről tart vissza a Földre, amikor az LV-426-os jelzésű bolygóról idegen adást fognak. A helyszínen egy idegen hajó teljesen kihalt roncsaira és egy figyelmeztető jelzésre bukkannak, de amikor a legénység egyik tagjára egy parazita akaszkodik, már későinek számít minden óvintézkedés. A Nostromo elhagyja az LV 426-ot, mit sem sejtve arról, hogy a felszedett parazita egy olyan veszedelmes élőlény, mely az emberi testet használja keltetőként, hogy aztán felfejlődve, és a környezethez alkalmazkodva, saját ösztöneitől hajtva táplálkozás gyanánt stílszerűen végez a teljes legénységgel. A világűr fülsiketítő csendjében, egy hajó gyomrában, összezárva egy sajátosan intelligens fenevaddal, a legénység minden evilági pokol legrosszabbikával kell szembesüljön.
A gondolat, hogy a távoli űrben, idegen létformák után kutatva, az ember egy iszonyatos méhkasba is belenyúlhat véletlenül, a 70-es évek végén rendkívül fenyegető elképzelésnek számított. Az Űrodüsszeia transzcendentális, békeszerető felsőbbrendűsége és a Star Wars színes, kalandos, naiv világa után az Alien vérfagyasztó, klausztrofóbiát keltő feszültsége, az ismeretlentől való félelemre alapozó sötét fenyegetése és perverziója egy nagyon radikális lépés volt. A kor ingerküszöbének mércéjén a film bizonyos esetekben még túl sok is volt – ami persze utólag csak erősíti a film történelmi jelentőségű bélyegét. Vetítéskor emberek lettek rosszul, ájultak el, kaptak sokkot, és ezen élményfaktorok révén váltak rajongóivá a különleges tapasztalásnak, amit a film elképesztően sötét félelmetessége indokolt. Nem mellesleg a forradalmi ötlet, miszerint a film központi szereplője egy nő, ugyancsak emelni tudta a nézői és szakmai figyelmet a darab iránt. Ellen Ripley karaktere, aki meglepetésszerűen válik a film hősévé, épp akkora meglepetéssel a legnagyobb filmes hősök listájára került, amit majd később a folytatások még ennél is nagyobb sikerrel hangsúlyoztak. A film legendás atmoszféráját, a remek feszültségteremtésen, a hatásos zenei kíséreten kívül még az is hangsúlyozza, hogy rácsodálkozást követelő díszletei és azoknak funkciói évtizedekig rejtélyek maradtak. Rajongók millió próbáltak lehetséges válaszokat találni a filmben látott idegen, ősi fossziliákra. Ma már evidens, hogy Scott annyi év után Prometheus filmjével ezekhez a kérdésekhez és rejtélyekhez kíván visszatérni.
A film hatalmas lökést adott Scott karrierjének, és a stáb többi kreatív tagjának is meghozta az elismerést, de igazi történelmi jelenségként azáltal vonult fel, hogy forradalmasította a sci-fi műfaját, ugyanakkor a horrort is.
100%
Szinte leírhatatlanul félelmetes, sötét, nyomasztó, perverz mestermű. A sci-fi és a horror műfajainak szinte költői ötvözése.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
ALIENS – A bolygó neve: Halál (1986)
Az Alien sikere sztárt csinált Scott-ból, Giger-ből és a főszereplő Sigourney Weaver-ből, mégis a folytatás gondolata először körön kívül fogant meg. A Terminator film sikerének nyomán feltörekvő, ambiciózus rendező James Cameron (Titanic, Avatar) írt egy remek, nagyszabású forgatókönyvet, mely egy az előző film minimalizmusát is felülmúló filmprojektet takart. Az Aliens, mely James Cameron nagybetűs mozis debütálását jelenthette, végül zöld utat kapott, így 8 évvel az Alien sikere után a történet folytatódott.
Ripley, miután túlélte az idegennel való találkozást, több mint 50 évig sodródik a világűrben hibernálva. A Gataway állomáson ébresztik fel újra, ahol szembesülnie kell lánya halálával, kit túlélt a fél évszázados utazás során. Mindennek tetejében kiderül, hogy terraformáló családok egész hada, a veszélyről mit sem sejtve, vidáman gyarmatosította az LV-426-ot. Azonban miután megszakad a kapcsolat az LV-426-al, a Weyland társaság Ripley-t kéri meg, hogy kísérje el a felderítőket a gyanús bolygóra. Ezúttal egy tucat felfegyverzett katona indul Ripley oldalán a bolyba.
James Cameron koncepciója merőben más Scott zártabb, sötétebb víziójához képest: a csendes, nyomasztó és finoman lüktető félelemmel ellentétben Cameron géppuskaropogással tompítja el a sikolyt, és a feszültséget is egy sokkal szélesebb skálán adagolja. Viszont ami a legfigyelemreméltóbb a filmben, az a drámaiság, és a dramatikai módszeresség, ami a Camerontól elvárható perfekcionista profizmussal tölti fel a több, mint 2 és fél órás, remek tempójú játékidőt. Ez a drámai vonulat teremti meg Ripley karakterében a női hős tökéletes archetípusát. Az iszonyatos traumákat átélt, és a lánya elvesztését gyászoló, magányos nő, visszakényszerül abba a kaptárba, aminek soha el nem múló rémálmait köszönheti. Az LV-426-ra való visszatérése szinte sokkos állapotba űzi, mígnem megtalálják a kolónia egyetlen túlélőjét, a leleményes kislány, Newt személyében. Newt funkciója ugyan nem engedi tökéletessé csiszolódni a mesterművet, ugyanis előre kiszámítható, hogy még egy ilyen kemény horrorban sem halhat meg egy ilyen aranyos kislány, mégis megjelenése egy ugródeszka hogy megszülessen az akciófilmek legnagyobb női ikonja. Míg Newt a védelmező anyát látja a gondoskodó Ripley-ben, a nő addig elvesztett lányát látva a kislányban, erőre kap, hogy harcos amazonként küzdjön, dacolva minden veszéllyel, legyűrve minden félelmet. Bámulatra méltó az alaposság, miképp a drámai folyamatban a korábban falfehérré rémült nő, az ártatlan kislány megmentéséért később anyatigrissé lesz, aki fegyvert fogva a tűzbe ugrana.
James Cameron női karaktereket preferáló szakmai hajlama tehát meghozta gyümölcsét (első ízben), de az Aliens egyéb téren is túlteljesített. Többek közt az követel említést, ahogyan Cameron az idegenek egész hadát felsorakoztatva egy kompex mítoszt teremtett a bizarr lények világához. Szaporodásukat, táplálkozási szokásukat, és kasztban való berendezkedésüket megalkotva új szintre emelte Giger rémálmának szüleményét. Mindennek talán a legemlékezetesebb pontja maga az alien anyakirálynő volt, mely robosztus valójával, egy deformált ellenpólusa volt Ripley-nek, ami hősnőnkhöz hasonlóan, kicsinyei megóvására kezd tombolni a film velőtrázó fináléjában.
Az Aliens a sikeren túl, filmtörténeti alapmű lett, egy hivatkozási alap, mely egyben definiálta a modern akciófilm fogalmát, ugyanakkor saját univerzummá bővítette az első Alien film szűkebb elképzeléseit. James Cameron első mesterműve időtálló klasszikus lett, ugyanakkor minden film között is személyes dobogós kedvencem.
100%
Fantasztikusan drámai, izgalmas folytatás, mely Cameron maximalizmusának köszönhetően sajátosan múlja felül az első részt.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
ALIEN3 – A végső megoldás: Halál (1992)
Bár a film rajongói Cameron második felvonása után lezártnak és egésznek vélték a történetet, mégis regényeken és képregényeken sokan próbálták tovább szőni Ellen Ripley és az idegenek történetét. Ez a FOX stúdiónak is elegendő bizonyítéknak minősült, miszerint az Alien ötlete továbbra is figyelemben van, és lehet igény a folytatásra. Az előkészületek azonban igen szerencsétlenül alakultak. A filmnek nem volt egy kész szövegkönyve, és ami volt is, számos más próbálkozó forgatókönyvből volt összemosva. A stúdió az akkor még kevés tapasztalattal rendelkező David Finchert erőltette a rendezői székbe, aki korábban nem rendezett nagy költségvetésű filmet. Az Alien3 nehéz körülmények között született meg, és korántsem nyerte el a nézők feltétlen tetszését.
A történet ezúttal egy börtönbolygóra korlátozódik, ahova Ripley egyedül érkezik, és véletlenül magával hoz egy idegent. A csupa férfiak által lakott börtönbolygón Ripley nehezen illeszkedik be, és ha ez nem elég, a vérszomjas idegen is szedni kezdi az áldozatait. A film újra minimalista eszközökből kezdett építkezni, ami Cameron hangos és izgalmas akciódömpingje után visszaesésnek hatott. Az Alien3 inkább lett visszafogottabb thriller, mintsem horror, és ezúton csak nyomokban őrizte azt a hangulati orgánumot, ami Scott első filmjét olyan emlékezetesen körüllengte. Nem mellesleg a lényegi elemek is háttérbe szorultak, és inkább önismétlők lettek (mint az, amiképp a Weyland az idegen becserkészése érdekében továbbra is nyögvenyelősen Ripley-re vadászik). Ez annak is volt köszönhető többek közt, hogy az idegen aligha volt igazi főszereplője a történetnek, az amúgy remek ötletekre építkező drámai vonal mellett, ami főként a férfi rabok és Ripley helyzetére koncentrált. Ez annak volt betudható, hogy már túl radikálisan újszerűnek hatott, hogy az eddig két részen keresztül mesterien megtervezett, futurisztikus környezetben láttuk és szokhattuk meg az idegen(ek) félelmetes tevékenykedését, ami ezúttal egy sokkal földhözragadtabb háttérre korlátozódott le. Ugyan Fincher minden tőle telhetőt megtett, stilisztikai eszközei – melyektől később oly híres lett – ebben a filmben is élvezhetően fellelhetők. A végtelen labiruntusban való bolyongás egy-egy ponton mesteri feszültséget szül, és a nem túl komplex cselekményt is sikerült Finchernek egy ügyesen kimért tempóban elmesélnie. A karakterek közti hol minimális, hol erőteljes súrlódások is jól előjönnek. De az, hogy ez a sajátos, és a megszokott „alienes” világtól elkülönülő minimális sztori végül a főhősnő halálához vezetett, már megbocsájthatatlan hibának minősült sokak szerint. Fincher emiatt majdnem közutálat tárgya lett, de szerencséjére későbbi karrierje okán inkább épp piedesztálra emelték. Ma már persze a filmtörténet legnagyobb rendezői közt emlegetik (Scott és Cameron mellett – hogy tárgynál maradjunk), főleg Város trilógiája, és látványosan változatos karrierje miatt. Ebből a kontextusból, s némi nosztalgikus szándékkal visszatekintve az Alien3 épp oly létjogosult elképzelésnek minősíthető. Bár nem olyan erőteljes, és feszült, vagy maximalista, művészi hajlamú mű, vagy dramatikai bomba, mégis fontos helyet foglal el az Alien antológiában. Mindez erősíti a franchise azon különlegességét is, hogy ahány Alien film született, mind egy másik rendező egyéni elképzelését képviseli. És a sor itt még nem zárul.
70%
Különc darab, minimalista, elődeihez képest nem annyira erőteljes, de rajongóknak még így is kötelező.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
ALIEN 4 – Feltámad a Halál (1997)
Ellen Ripley halála úgy tűnt teljesen megszakítja az alien filmek pályafutását, azonban a hőshalál olyan mértékű felháborodást keltett, mely idővel megindokolta a feltámadás gondolatát. A francia rendező, Jean Pierre Jeunet rukkolt elő egy kezdetben erőltetettnek ható ötlettel, hogy hogyan lehetne újra folytatni a történetet.
A koncepció valóban kissé erőltetett kezdéssel indít. Ripley-t a maradványaiból fennmaradt DNS mintákból, 200 évvel halála után újra klóónozza a hadsereg, hogy benne tenyészthessék ki az első olyan idegent, melyet végre biológiai fegyverként idomíthatnak majd az emberiség nagy tudósai. Persze a művelet sikerét később kegyetlen baleset követi, amitől újfent elszabadul a pokol. Ripley ezúttal árnyéka önmagának, nem az a harcos anyatigris, akit Cameron remekbe szabott emberies fejlődéstörténetében ismertünk meg. Ehelyett egy különc hibrid, aki emberi mivoltából ugyan még harcol az idegenek ellen, és megakadályozná a Földre való lejutásukat. De mivel génállománya az idegenek kódját is tartalmazza, saját identitását bizarr módon az idegenektől örökölt ösztönös, állatias viselkedésben keresi. Az elképzelés, még ha nyomaiban sem annyira értékes, mint a Cameron recept, igazán meghökkentő és izgalmas megoldásként elevenedik meg a filmben.
Jeunet verziója a kiforrott vizualitástól válik igazán érdekessé, amiben megjelenik már a digitális látványtervezés is. Az idegenek gyors mozgása, és a pörgős akciójelenetek köszönhetők ennek a megoldásnak. Valamint Pitof merész díszlet- és látványtervezése döbbenetes stílusával visszaemlékeztet az eredeti Alien perverziójára.
75%
Egy tipikusan izzadságszágú klisével indító nem tipikus film, elképesztő vizuális jellemzőkkel, és rengeteg meglepetéssel.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
ALIEN VS. PREDATOR – A Halál a Ragadozó ellen (2004)
Az Alien 4 ugyan a történet feltámasztásának szándékával készült el, mégis befejezése lezártnak hatott, még ha sokan szerették volna azon a vonalon tovább vinni a cselekményt. Ami késett az múlott is, vészesen. Az önálló Alien film koncepciója lassan teljesen elpárolgott, pedig még a magyar rajongók is bevállaltak volna egy ötödik béna címfordítást, csak hogy újra láthassák RIpley-t akcióban az idegenek ellen. Nos, az idegenek újra jöttek a mozikba, de Ripley már nem. Az Alien antológia teljesen lezárult, helyette a 2000-es években egy új ötlet nyomán kaptak újra szerepet a kultikus szörnyek.
Paul Anderson, a kommersz posztapokaliptikus filmek lelkes rendezője egy a 90-es években elterjedt összevonás ötletét kívánta megvalósítani, amiben az alien világának fenevadjai egy másik népszerű hollywoodi szörnnyel, a Predatorral szerepelnek egy történetben. A potenciál adott volt, a film meg is valósult. A történet ezúttal a jelenünkben játszódik, amikor az emberek felfedeznek egy antarktiszi piramist, melyről kiderül, hogy vadászó predatorok építménye. Ebben az épületben tartják fogva és tenyésztik az alieneket, hogy aztán büszkén levadászhassák őket. Persze ebbe a vadászidénybe keveredik bele az ember is. A film egy hatalmas kliséhalmaz, mely igyekszik mindkét mítoszból (Alien és Predator) valamennyit átemelni a megfelelés jegyében, de ezek mind inkább hommage puffogtatások lettek, mintsem koherens történeti elemek. Persze, szórakozás gyanánt ezek mind vállalhatóak, viszont a rövid játékidő alatt vajmi kevés eredetiség várható az egésztől (újra az idegenek szaporodását látjuk, a predatorok jól ismert vadászó-kultúráját, és egy nem túl izgalmasra sikeredett női hős felbukkanását, ami korántsem fogható Ripley példájához). Felbukkan ugyan Charles Bishop Weyland, akit az Alien filmekben látott Weyland vállalat alapítójaként akarnak eladni nekünk, de ezt sem lehet annyira komolyan hiteles előzménykény venni, amikor a felhőtlen akciózás jegyében szép fokozatosan leépítik az alien mítoszt, és megfosztják a kedvenc szörnyeinket régi vágású tulajdonságaiktól, ami miatt a korábbi epizódokban félni tudtunk. Még radikális újításról sem beszélhetünk, ami esetleg fordítottan arányosan valami értékkel kompenzálná azt, amit lecsupaszított. A mítosz lerombolása kezdődött meg ezzel a filmmel, ami bár kikapcsoló akciófilmnek elmegy a szóda mellé, de fényévekkel lemarad a klasszikusokhoz képest.
50%
Üres akciófilm, ami sikertelenül imitálja és használja az igazi Alien elemeit. Popcornnak elmegy.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
ALIEN VS. PREDATOR 2. – A Halál a Ragadozó ellen 2. (2007)
Mint az már nem újdonság, Hollywoodban a pénz az úr, és ha az Alien vs. Predator film egy átlagos akciómozi is volt, a látványos csindaratta mégis bevonzotta a kellő nézőt a siker erejéig, így a folytatás sem késett. Anderson-t persze eltántorította a sok negatív kritika, így aztán a rendezői székbe a Strause tesók ülhettek, akik korábban effektekkel foglalkoztak, és életük első filmjét dirigálhatták.
Ha az első AvP film hommage elemekre támaszkodó klisé halmaz volt, akkor a folytatás maga a szánalmasan erőtlen hatásvadászat kínzó, bűzölgő masszája. A történet ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, de ezúttal egy amerikai kisváros lakói válnak áldozatává a vadászatnak. Miután egy sor érdektelen szereplő, még érdektelenebb magánéletéről kapunk jelentéktelen gyorstalpalót, a várost elárasztják a szörnyek, és kezdetét veszi a vérengzés, ami tele van brutalitással, de dramatika terén kétségbeejtően kong az ürességtől. A mítoszrombolás terén újabb szintet ereszkedik lefele a Strause testvérek elképzelése, amikor már a két idegen fajt is megkeresztezik, létrehozva egy formátlan, semmilyen dögöt. Ez minden, csak nem kreativitás. Nem beszélve arról, hogy a Weyland hisztériát is megidézvén, egy háttérszálon a konspirációs tevékenységeket is beleszövik, ami minden céltalanságával felettébb erőltetett.
A hozzá nem értő kezek totálisan a negatív véglet fényébe üldözték a korábban jobb napokat látott kultikus szörny figuráját, ami ekkorra már régen nem hordozta magán azt az esszenciát, amitől a filmtörténet egyik legkimagaslóbb ötletének számított. Szerencsére a FOX stúdió többet nem gondolkodott AvP filmeken, de azon sem, hogy holmi tapasztalan ifjoncokra bízzon egy ilyen potenciálokkal és értékekkel bíró koncepciót.
20%
Se eleje, se vége. Összevissza kapkodó, értelmetlen, zagyva massza, amiben nem szabadna helye legyen az Alien idegenjének.
Stefucz Bálint - Csaba
