TOP 50 KEDVENC FILM - 4. rész (20-11)

A cikksorozat korábbi részei:

TOP 50 KEDVENC FILM - 1. rész (50-41)

TOP 50 KEDVENC FILM - 2. rész (40-31)

TOP 50 KEDVENC FILM - 3. rész (30-21)

#20
TOY STORY 3

Kár is lenne vázolgatni, hogy honnan is ered az a nagy összevonulás, aminek végeredményképp innovatív effektesek és rajzfilmesek egy csapata megalkották a Pixar stúdiót. A lényeg, hogy az animációs cég szinte hibátlan pályafutásának krémje a Toy Story trilógia, mely rendre beszövi és újabb korszakokra bontja töretlen szakmai és művészi előretörésüket. A trilógia első részével indult az egész 1995-ben, ami nem csak úgy vonult be a történelembe, mint az első egész-estés digitális rajzfilm, hanem mint Buzz és Woody fergeteges önismereti kalandja, mely éppúgy szól a felnőtteknek, mint a gyermekeknek. A trilógia harmadik installációja minden addiginál nagyobb ambícióval és frissességgel tölti el a beszélő játékok világát, nem kisebb traumának a megküzdésére vállalkozva, mint a gyermekkor elmúlása. Miután gazdájuk főiskolára készül, Woody, Buzz és a többi öreg játék kénytelen eldönteni, hogy hogyan folytatják: vállalják az örök porosodást a padláson, vagy irány az óvoda? Persze nagyon hamar az élettel és mozgalommal teli óvodában kapják magukat, ahol az új kezdet reménye fogadja őket, de nem kell sok idő ahhoz sem, hogy fény derüljön az új otthonuk egy aggasztó titkára. Miközben a Toy Story 3 jól láthatóan egy higgadt erőfitogtatás arra, hogy a kezdő epizód óta mekkorát fejlődött az animációs technika, úgy tűnik a kaland humora, szellemessége és gigantikus szíve is valami hasonló arányban növekedett. Harmadik elsütésre sem unalmas az a poénözön ami ismerőssé és szerethetővé teszi a játékokat, és miközben szórakoztatóan sodorja kalandból kalandba a karaktereit, intelligenciájáról is úgy ad tanúbizonyságot, hogy egyszerre tud drámaian és viccesen tálalni gyermekfilmektől szokatlan témákat, mint például az óvodában uralkodó diktatórikus rezsim és az ellene elkövetett fergeteges puccs. De mindent egybevetve az életről, s mint annak legjobb részéről, a gyermekkor körforgásáról szól a Toy Story záró epizódja, mely idővel egynél elmúlik, addig másnál csak most kezdődik igazán, a stafétákat pedig annak méltóságával kell továbbadni. S ez amolyan ars poetica is lehet a Pixar felnőtt tehetségei körében is, akik munkájukkal évente adnak olyasmit a gyermekeknek, amit ők is szívesen kaptak csemetekorukban.   

#19
A FORRÁS

Ha ez a film csak két órányi fekete kép lenne Clint Mansell zenéjével a háttérben, már akkor is felkerült volna a listámra, de ennél sokkal többről van szó. Miután Darren Aronofsky elkészítette a létező legmellbevágóbb prevenciós filmet, a Rekviem egy álomért című zord drog-drámát (szintén Clint Mansell zenei kíséretével), egy sokkal személyesebb, dédelgetett kedvenchez fordult. A forrás legtöbbeknél egy félreértett mű, mely önálló spirituális értelmezéseivel valóságos, háromverses képköltemény az örök élet utáni harcról. Tom (Hugh Jackman) megszállott sebész, aki a rák ellenszerének kutatásán dolgozik gőzerővel. Nála jobban senki sem tudja, hogy mennyire ketyeg az óra. Felesége Izzy (Rachel Weisz) állapota az agyrák miatt fokozatosan romlik. Utolsó, közösen töltött napjaikon a kutatás hajrája és az elkeseredett harc áll közéjük, így ahogy Tom egyre megszállottabbá válik, úgy lesz Izzy egyre magányosabb, aki végül egy könyvben írja meg szerelemről szőtt fantáziáit. A valóság történetszövetét keresztülöleli a spanyol hódító legendája, aki királynője kegyeiért az örök élet fájának nyomába ered, átgázolva a könyörtelen inkvizítorokon, és a titkukat féltő őslakos indiánokon. A keserű valóságra szinte rárímel az alternatív történetszál, amiben az elszánt tudós immár harcos hódító, a rák a vallási inkvizíció, az ellenszer egy hihetetlen mítosz, az örök szerelem elmélete pedig a csillagászati végtelen. Aronofsky semmit nem rág nézője szájába, úgy mesél három idősíkon egyetlen nagyszerű történetet, hogy arra megannyi személyes interpretáció tud születni. Tükörszimbólumokkal játszik, vizuálisan szedi rímbe az idősíkokat, és emellett erős érzelmi töltettel látja el a főszereplőket. A film látványvilága is egészen egyedülálló, a vízben oldott olajcseppekről készített makrófelvételek lenyűgözőek. A forrás legelemibb alkotórésze azonban Clint Mansell rengető zenei kompozíciója, ami kivételes intenzitással fordítja le zenei nyelvre és végteleníti a film atmoszféráját.   

#18
STAR TREK - SÖTÉTSÉGBEN

Akár az első részt is írhattam volna a listámra, de ha a minőséget fényévekben mérjük, akkor Abrams rebootjának második felvonása számomra egy torpedó orrhosszával jobb, mint a bevezető rész. Az egyik legjobb dolog ami történhetett az űrkaland sci-fivel, hogy erre a rendezőre bízták ennek a popkulturális gyöngyszemnek az életben-tartását. Visszanyúlva egészen a gyökerekig, Abrams visszafiatalította a USS Enterprise legénységét, esetlen, zöldfülű kadétokként indulhattak embert-próbáló utazásukra. Az új széria sikere, mindamellett, hogy alázattal tiszteleg a klasszikus sorozat előtt, és bátran hasznosítja újra annak teljes mítoszát, abban is erőteljes, hogy szinte hibátlanok a színészei, akik élettel töltik meg a végtelenül szimpatikus karaktereket, akiknek a kémiája egy nagyon erős központi témát képeznek a szüntelenül pörgő filmekben. Ezúttal Kirk kapitány (Chris Pine) és főtisztje Spock (Zachary Quinto) között barátságuk ellenére is feszültség generálódik, miután köztudott, hogy felelősségvállalás, bizalom, döntéshozás és érzelmek terén nincsenek közös nevezőn. Problémájuk új szintre lép, amikor olyan ellenféllel kénytelenek szembeszállni (Benedict Cumberbatch), aki tetteivel az egész legénység képességeinek legvégső határait feszíti meg. A film sokoldalú szórakoztatóerejének oka Abrams kiváló aránytartó- és mértéktartó képessége. Miközben a Sötétségben a címéhez illően is a széria egészében egy komorabb darab, nem rugaszkodik el a Trek világára jellemző káprázattól és szellemes humortól. És miközben az akcióval pattanásig feszülő suspense végighengerel az örült tempójú cselekményen, a karaktereknek arányosan jut idő érvényesülni. Az impulzív Kirk, az érzelemmentes Spock, a lelkesen tettre-kész Chekov, az aggódó Uhura, a viccesen paranoid Bones, a totálisan kocka Scotty, vagy a... és még mennyit sorolhatnék a fergeteges csapatjátékosokból? Mindennek tetejében a film jó eséllyel pályázhatna a világ leglátványosabb filmjének címére is, Észbontóan kreatív vizuális orgiája végig a film cselekményét szolgálja, valóságos közelségbe hozva a Trek futurisztikus és grandiózus világát, ami még akkor sem válik hivalkodóvá, amikor kolosszális méretű csillaghajók zuhannak be San Francisco belvárosába... Egybevetve: a Sötétségben az egyik legügyesebben megtervezett, legszórakoztatóbb, legpörgősebb és leglátványosabb kalandfilm, ami valaha készült.   

#17
BATMAN BEGINS

Legyen szó tudatalattiban turkáló ipari kémekről (Inception), memóriáját vesztett bosszúállóról (Memento), a világűr peremére utazó farmerről (Interstellar), vagy egymást felülmúlni vágyó bűvészekről (Prestige), közös jegyük, hogy mindannyian az egyszerű emberi létezés monumentalitásán munkálkodnak. Christopher Nolan sűrű szereplését a listámon ezzel indoklom. Hősei többnyire olyan férfiak, akik a körülöttük omladozó, komor valóságban úgy válnak életük bajnokaivá, hogy feladás és megkeseredés helyett egyedi szerepvállalással asszimilálják a világukat, és megpróbálják uralmuk alá hajtani a komor omladozást. Ebbe a mentalitásba illett bele minden idők egyik legnagyobb és legemberibb képregényfigurája, Batman, aki a klasszikus burtoni interpretáció után fokozatosan leáldozott a mozivásznakról. Azonban Nolan feltámasztási kísérlete több lett, mint képregénytisztelgő iparosmunka. Belebújva az ellentmondásos hős figura elméjébe, komplett tanulmányként eredezteti a legendás hőst, és alteregóját. Bruce Wayne (Christian Bale) 8 évesen lesz tanúja szülei meggyilkolásának, ami után egyedül marad félelmeivel és szorongásaival. Egész fiatalkorát annak a képzésnek szenteli ami árán meg akarja érteni a bűnözői elme működését és a félelemkeltés mechanizmusát. Csakhogy húsvér emberként a terror ellen vajmi keveset ér. Ezért megoldása saját denevérfóbiájából ered, amiképp legnagyobb félelmével válik azonossá, megalkotva Batman szimbolikus alakját, aki emberi mivoltán túl, rettegett szörnyként csap le a bűnözőkre. Nolan a félelem természetének vizsgálásával definiálja újra Batmant és környezetét, nem feledkezve meg számon kérni az önbíráskodó lovag önmagára és városára tett pozitív és negatív hatásokat. Visszafogott humorával, komor hangulatával, karaktereinek lélektani pontosságával és izgalmas akciójeleneteivel a film soha nem tapasztalt közelségbe hozza a gyászoló milliárdos playboy-ból legendává váló fekete lovagot.   

#16
SIN CITY

Képregényt olvasni akkor vált csak igazán menővé, amikor több évtizedes cenzúra, félreértelmezés és meghurcolás után a kiadók kitörtek béklyóikból és alkotói szuverenitás után kiáltva olyan különc punkokra, meg rocksztárokra (persze képletesen) bízták a műnem írását és rajzolását, mint pl Alan Moore, vagy a pimasz kalandor Frank Miller. Megannyi szuperhős modernizálása és átértelmezése után Miller önálló mesterművére talált a Sin City-vel, ami az új korszak egészére tett koronát. És mindezt képes teljes hitelességgel visszaadni a belőle készült film is Robert Rodriguez által. Kockáról kockára követve a képregény paneljeit, megőrizve annak jellegzetes képi világát, igazzá teszi azt a jelzőt, hogy valósággal életre kel a grafikai novella. Négy különálló történet kap helyet a filmben, melyek lazán kapcsolódnak egymáshoz, és mozaikszerűen építenek ki egy olyan világot, ami végleg elveszett a korrupció sötétségében, ahol ritkák a romantikus hősök, ahol az egyén csak kifordulni tud rendeltetéséből, és ahol emberszörnyetegek születnek. Rodriguez valóságos sztárparádéval tárazott be a nagy múltú karakterek megformálásához. Bruce Willis, Jessica Alba, Mickey Rourke mintha beleszülettek volna a Bűn városának fekete-fehér fény-árnyék világába – úgy olvadnak fel a képsorokon, mintha csak Miller rajzolta volna őket. Tragikus, izgalmas, vagy félelmetes figuráik szinte belesüppednek a rémálomszerű környezetbe, történetük pedig monológjaikon keresztül válik teljessé, így egyszerre ismerjük meg a várost ami körülveszi őket és ahogyan ők látják azt. Tagadhatatlanul a film legerősebb tulajdonsága a képi világa, mely végig a film-noirra jellemző fény-árnyék játékkal operál, olykor egy stílusos színkód használatával élve (vörös-halál, sárga-veszély, kék-áruló, zöld-fondorlatosság). Mindezek az apró részletek ahogyan történetté, a történetek pedig mitikus légkörű tablóvá alakulnak át, egy dologra mutatnak rá a Sin City-vel kapcsolatban: hogy a történet főszereplője valójában maga a város, aminek stilizáltsága, hangulata, jellegzetessége olyan jelenlétet ad a helyszínnek, ami által így magasan a szereplő figurák fölé emelkedik – nem az emberek alkotják a várost, hanem a város alkotja az embereket.

#15
SCHINDLER LISTÁJA

Steven Spielberg zsenijének egyik legtanulságosabb különlegessége, amiképp sikerrel tud jelen lenni egyszerre két filmes fő irányzatban. Gyermeki naivitásából születő családi kalandfilmjei rekordokat döntögető kasszasikerek (ET a földönkívüli, Indiana Jones), melyek valamely filmtechnikai területen válnak kikerülhetetlenekké, eközben pedig szorgalmasan küzd azért, hogy bebizonyítsa érett rendezői mivoltát, olyan drámákkal, mint a Nap birodalma, vagy a Bíborszín. Ennek a kétsávos karrierszáguldásnak a csúcspontja volt 1993, amikor a Jurassic Park elsöprő sikerű bemutatója után a Schindler listájával egy éven belül másodszorra is bevéste magát a filmtörténetbe. A fekete-fehérben forgatott, nagyívű történelmi dráma a valaha készült legerőteljesebb munka a holokauszt témájában. Miután a nácik lerohanják Lengyelországot, sok német vállalkozó érkezik a lengyel városokba a meggazdagodás reményében. Akárcsak Oskar Schindler (Liam Neeson), aki egy Krakkói üzemben, olcsó zsidó munkaerővel próbál feltörni a hadiiparban. A náci vezetőknek persze más terveik vannak a helyi zsidó kisebbségekkel: kezdetét veszik az összeírások, gettósítások, és deportálások. Schindler kezdetben üzleti, később pedig morális okok miatt próbálja a helyi SS-től vesztegetéssel kivásárolni a neki dolgozó zsidó munkásokat, akik az új rendszer tébolyában folyamatos veszélynek vannak kitéve. Vakmerő próbálkozásai végül elvezetnek odáig, hogy több mint 1100 zsidó életét menti meg a haláltáboroktól. A II. világháború korára jellemző, korhű, neo-expresszionista képi világával, kíméletlenül naturalista eszközeivel, és kiváló feszültségkeltő erejével a film egy valóságos lélegzetfojtó hullámvasút borzongások és katarzisok közt. Egyaránt részletes képet festve a náci hatalom korlátlanságáról és az annak alárendelt zsidóságról, a Schindler listája hiteles képet ad az egzisztenciális terror borzalmairól, tömeges és egyéni szinten. Sokkoló és kísértő képsoraival és vizuális megoldásaival, ikonikus karaktereivel, John Williams megbabonázó zenei kíséretével és hibátlan színészeivel, nemcsak Spielberg legérettebb munkája, hanem minden téren a modern filmkészítés egyik legnagyszerűbb megvalósítása.

#14
PÁNCÉLBA ZÁRT SZELLEM

„Az emlék természete nem meghatározható, mégis az emlékek határozzák meg az egész emberi létet. Az ember sosem volt képes bebizonyítani a létezését és ebben nem különbözik egy géptől.” Az abszolút cyberpunk, amit minél többször látok annál inkább felismerem mélységeit, és fokozatosan növekszik az értéke, amit mi sem bizonyít jobban, hogy hatása ma még erőteljesebben érződik, mint megjelenésekor. Jellemző a japán animációs filmekre az a meglepetésszerűség, hogy érett közelítésük a komolyabb, és komplexebb témák iránt már-már egzotikumnak hat. Mamoru Oshii rövid, és mégis leterhelően velős filmjében a jövőben járunk, amikor a 9-es szektor ügynökei, köztük kiborgok, rutinos profizmussal vágnak alá a politikai- és a kiber-bűnözésnek. Egy rejtélyes hacker, az úgynevezett Bábmester esete felettébb felkelti a csapat egyik kiborg tagjának az érdeklődését. A belpolitikai viszállyal és ipari kémkedéssel átitatott ügy mindent felforgat, amivel kapcsolatba kerül. Kuszanagi, a mesterséges ügynökök csúcsmodellje viszont úgy látja, a Bábmestert inkább egy vele közös vonás ösztönzi, ami számos kérdésre ígér meghökkentő választ. Részletgazdag animációs látványvilága, gyönyörű zenéje és dinamikus akciójelenetei mögött, a Páncélba zárt szellem, olyan, mint egy rajzvonások mögé zárt filozófiai fejtágító. Sok cyberpunk alkotás igyekezett alternatív útvonalakon megkérdőjelezni az „én” fogalmát, és analizálni a mesterséges intelligenciát, mint gondolkodó fajt, de a Páncélba zárt szellem egyszerű és provokatív direktsége egy teljesen új dimenzió. Költői konklúziója az élet mibenlétéről lenyűgöző és félelmetes elméletet tár fel, amiben az élet információs káosz-halmaz, és mint olyan nem különböztethető meg genetikai és elektronikai formájában sem. Az élet egyediségének a kulcsa pedig nem más, mint a természetes kiválasztódás során bekövetkező folyamatos változások eredménye. A Szárnyas fejvadász óta nem kapott ekkora szellemi vérfrissítést a cyberpunk stílus, ám ennek a keletről érkező új hullámnak köszönhetően születtek meg olyan mamut-költségű filmek, mint a Matrix trilógia, ami az irányzatot a rétegfilmes szintről ültette át a popkultúrába. Bár a mozgalom tartalmiságát utóbbi filmek sem csorbították, a sodor igazi gyöngye továbbra is a Páncélba zárt szellem maradt.

#13
WATCHMEN

Isten létezik, és amerikai! – akár így is ünnepelhetne a szuperhősök hazájának médiája, amennyiben valóban léteznének emberfeletti erővel rendelkező igazságosztók. A Watchmen alternatív világában ez így van. Egy másik 1985-öt írunk, amikor egy másik Richard Nixon tölti sokadik hivatali ciklusát, egy másik hidegháborús konfliktus alatt, amit ezúttal a szuperhősök jelenléte is csak szít. Az önjelölt hősöket kezdetben a dekadens, modern társadalom vadhajtásaként értelmezték, amit az USA kormánya igyekezett ellehetetleníteni, egészen Dr. Manhattan megjelenéséig, aki a tökéletes, elpusztíthatatlan szuperhős képét megtestesítve a kormány kedvenc fegyvere lett – az ellenség számára pedig a legfélelmetesebb fenyegetés: egy két lábon járó atombomba. Ebben a politikailag, és erkölcsileg romlott, az atomparanoiától szétcsúszó világban próbálnak a visszavonult, klasszikus szuperhősök, jelmez nélküli, normális életet élni, de az üldöztetésük megannyi év után sem csillapodik. Egy titokzatos gyilkos csap le specifikusan egy hősklub, az Őrzők korábbi tagjaira, ami arra készteti a leszerelt maszkosokat, hogy ismét maguk vegyék elejét a világ dolgainak. Alan Moore rendkívül összetett, komoly, és elgondolkodtató képregénye a műnem számára vízválasztó volt, mely a művészeti ágat egy új, merészebb, felnőttesebb irányba taszította, nagy sikerrel. A képregény mozaikos, ritmusos elbeszélési stílusát konzerválva Zack Snyder rendező sikeresen filmesítette meg a korábban megfilmesíthetetlennek hitt alapműt, miközben igényes vizualitással és modern képi dinamizmussal látta el azt. A gondos adaptáció eredménye egy majdnem 4 órás, embert-próbáló darab, ami épp ennek a terjedelemnek köszönhetően hiánytalanul tolmácsolja le a képregény elgondolkodtató üzeneteit. A Watchmen lényege az egyszerre kritikus és alázatos közelítés a képregényekhez – egyidejűleg gúnyolja a szuperhőstémák abszurditását és éli fel tisztelettel annak mitológiai értékeit, miközben társadalmi, politikai és erkölcsi világképét olyan gondosan tárja fel sokszínű karakterein és szövevényes cselekményén keresztül, hogy az már bátran mérhető szépirodalmi mércével...   

#12
A REMÉNY RABJAI

Ha Stephen King, akkor horror. De ezúttal nem. A természetfeletti horror regények nagy mesterére mindig is jellemző volt az egyensúlyozás a lélektani-metaforikus transzcendens és az ijesztgetős ponyva közt, és ez kisejlik a könyveiből készített filmjeinek jellegén is, amik vagy klasszikus horror-mérföldkövek, vagy B kategóriás kultfilmek lettek. Érdekes, hogy legsikeresebb filmadaptációi legnagyobb könyv-ritkaságaiból származnak, mint amilyen a Dolores, a Tortúra, a Halálsoron, az Állj mellém!, vagy a Remény rabjai, melyek minimálisan, vagy egyáltalán nem foglalkoznak a természetfelettivel. A magyar felmenőkkel rendelkező rendező, Frank Darabont készített el a regényhez szinte teljesen hű feldolgozást a Remény rabjaiból, mely megjelenésekor szinte a feledésbe merült az 1994-es, erőteljes filmtermés sűrűjében, de pletykák és beszámolók útján kis idő múlva a nézők és a szaksajtó körében is meteorként száguldott be a köztudatba. Azóta már csak egy homály maradt tisztázatlan a filmmel kapcsolatban: vajon tényleg ez minden idők legjobb filmje? Persze ez szubjektív, de a közösségi oldalakon felállított széleskörű véleménykutatások újra és újra bizonyítanak valami döbbenetes egyetértést a film státuszáról. Történetünk a 40-es években veszi kezdetét, amikor Andy-t (Tim Robbins) ártatlanul életfogytiglanra ítélik felesége és annak szeretője meggyilkolásával. A börtönben, ahol az őrök kegyetlenkedése és a rabok közötti viszály mindennapos, mindössze egy barátra sikerül szert tennie a lelkiismeretes és bölcs Red személyében (Morgan Freeman). Andy a beilleszkedés nehézségeinek elejét végtelen önuralommal, leleményességgel és türelemmel veszi. És bár valódi a fenyegetés, hogy az évek és évtizedek a falak közt végleg felemésztik a lelkét és a szabadságvágyát, mégis felkészül, hogy egy nap maga mögött hagyja az intézményt. Nagyívű, komótos, részletgazdag történetvezetésében nincs a filmnek semmi kísérletező jellege – sőt: észrevehetetlenül egyszerű és direkt –, viszont van annál több örök érvényű, gondolatébresztő, megindító töltete emberekről, akiknek a bezártság nyomása alatt halványul el életük, vagy pont emiatt születnek meg legbriliánsabb terveik. A fantasztikus színészi alakítások közül a két főszereplő őszinte figurája teszi a filmet megrázó, felemelő és időtálló drámává barátságról, bezártságról, a legreménytelenebb helyzetekben szőtt új életcélok értelméről.

#11
2001: ŰRODÜSSZEIA

Noha korábban az erőszak fontos alkatrész volt a túlélés és a fejlődés folyamatában, most már semmi keresnivalója az emberi evolúcióban. Stanley Kubrick szemet gyönyörködtető (egyik) mesterműve a tudományos fantasztikum nagy vízválasztója volt, ami a modern, technikailag tudatosan tervezett filmek máig tartó reneszánszát hozta el. A filmtörténet egyik legkardinálisabb hatású alapműve filmkészítők egész generációját inspirálta és ösztönözte a szakma irányába – olyan nevek fiatal szemeit kápráztatta el, mint Spielberg, Lucas, Cameron, Scott, Coppola, Nolan, Malick, vagy Scorsese. Az Űrodüsszeia előtt a sci-fi műfaja olyan állapotban stagnált, ami a kornak megfelelően az alacsonyabb kategóriájú filmeknek feleltek meg, lekorlátozódva a kisebb költségű kaland- és ponyva-adaptációk színvonalára. Arthur C. Clarke, a műhold feltalálója és a kor egyik legnépszerűbb sci-fi írója ötlete alapján Clarke és Kubrick közösen írták meg az alapregényt, mely az ember létezésének kozmikus célját kutatja, alapot adva az első, forradalmi smart-sci-fi-nek. Bár Kubrick szokásához hűen messze átértelmezte a mű részleteit, példaértékű és időtálló filmnyelvi bravúrral és a korhoz képest (1968) letaglózóan komoly vizuális megoldásokkal csapta arcul a téma iránti szkeptikusokat, és a gyermetegen fantáziáló kortárs alkotókat. A három fő felvonásból építkező mű szavak nélküli monumentalitással mutatja be a vadonnak kiszolgáltatott ember fejlődését az űrkorszakig, amiben jelentős szerepet kap az ember erőszakos, versengő, fegyverhasználó természete. A háborús attitűd ideológiája megtorpan, amikor a második felvonásban a Holdat gyarmatosító ember idegen kezek által készített tárgyra lel, mely a messzi világegyetembe küld jeleket. Az ember istenné válási folyamatának egyik mérföldköve a tökéletesnek hitt mesterséges intelligencia, HAL-9000 megalkotása, „aki” az ember saját teremtett világának Ádám-metaforája. HAL kísértetiesen emberi kirohanása a harmadik felvonásban az ember utolsó tanulópénze, ami ahhoz a tudáshoz vezet, ami egyet jelent a tiszta spirituális létezéssel. Sokan nehezen értik Kubrick szimbólumokba csomagolt, absztrakt, pszichedelikus, szürreális látásmódját (ennek egyik oka a film perfekcionista, hagyományszegő, steril felsőbbrendűséget sugalló jellege), de úgy hiszem minden jel arra mutat, hogy a rendező harmadik felvonása válasz az első felvonásbeli ember képére. Főhősünk Dave, miután leállítja HAL félelmetes tombolását, találkozik az embereknek nyomokat hagyó idegenekkel, akik felsőbbrendű létsíkjukra kísérik őt, ahol levedli elöregíthető, törékeny fizikai testét, ellátják a mindentudással, és a tökéletesen makulátlan, felsőbbrendű létezés hírnökeként küldik vissza a Földre. Külső szemmel Dave, magzatnak tűnő entitásként, a megronthatatlan ártatlanságot szimbolizálja, akinek legfőbb üzenete, hogy a tudás- és intelligencia-alapú evolúcióban nincs helye az erőszaknak és a rontásnak.