Eredeti cím: Hugo
Készült: 2011
Rendező: Martin Scorsese
A mozifilmeket szinte áhitattal imádó Hugo Cabret egy árva gyerek, aki mély magányban tengeti mindennapjait egy forgalmas párizsi pályaudvaron. Mindennap beállítja az állomás óráit, ahogyan azt órakészítő apjától egykoron tanulta, de nem hivatalos munka lévén az ennivalót mindennap lopnia kell, ezért folyton bújkálnia kell a pályaudvar szigorú és könyörtelen felügyelője elől, aki minden áron árvaházba küldené őt. Egyetlen emléke ami megmaradt múltjából - az apjával töltött megannyi mozis élmény emlékén kívül - egy működésképtelen örökmozgó szerkezet melyet édesapja hagyott rá, még mielőtt a tűz martalékává vált. Hugo egyetlen vágya, hogy működésre bírja a szerkezetet, ami által fény derülhet végre, hogy apja milyen sorsot szánt neki a jövőt illetően. Mikor megismerkedik a kalandvágyó Isabelle-el, nem csak első barátját szerzi meg, hanem a megoldáshoz is közelebb kerül. Kiderül, hogy a furcsa gépezet egykoron egy Georges Meliés nevű emberé volt, aki a történelem egyik legnagyobb bűvésze, és egyben a világ első filmrendezője volt. A legnagyobb meglepetés azonban az, hogy Meliés nem más, mint Isabelle nagybátyja, aki rendezői karrierjének csődje után Hugo pályaudvarán nyitott egy szerény játékboltot.
Egészen más, mint amit Scorsese-től megszoktunk (A tégla, Viharsziget, Taxisofőr stb. pszicho- és szocio-thrillerek), de valahogy pont ez adja a csillogását a filmnek, hogy egy történelmet már évtizedek óta rendre író rendezőzseni lejt egy páratlan főhajtást a film történetének egy korai szakaszának tiszteletére. A film, mint kezdedetben tudományos találmány rövid távú üzleten és rövidre zárt poénon túl minden volt, csak kimeríthetetlennek vélt varázslat nem - gondolták akkor egyesek. De Meliés, az elfeledett majd újra felfedezett mágus olyan erőt öntött a mozgóképbe, amitől egycsapásra a film a megtestesült ébren-álmodás lenyűgűző és maradandó attrakciója lett. Ha megértjük, tudjuk, és ismerjük azt a sorsdöntő folyamatot, miképp Melies forradalma milyen áthidalást jelentett a film számára, az egyszerű tudományos bravúrtól a művészet irányába, akkor válik igazán sokatmondóvá a Hugo. Ergo: megfelelő filmkulturális háttérismeret tűkrében válik a filmes életérzés színes miliőbe burkolt Hommage költeményévé. Ezúttal Scorsese mozgóképes költeménye saját művészetéről akar szólni, felismerést kelteni a nézőjében, hogy a filmnek gazdag és izgalmas történelme van. Nem mellesleg ereje és hatalma, mely nem csak képzelőerőnk formálásában, vagy unalmunk elűzésében válhat támasszá, hanem sorsaink összekötésében és megértésében is, amikor egy-egy élményen osztozunk a megfelelő társakkal.
Megzáporozták a filmet az Oscar-jelölések (10 jelölés), és ezen immár nem csodálkozom. Sőt, szurkolok Hugo-nak. Felőlem aztán arathatja az aranyos kopaszokat.
Technikai megvalósításában főként az operatőri munka valamint a vágás érdemel díjat. Egy-egy kompozíció tökéletesen pendíti meg a némafilmes korszakok jellegzetes beállításait, anélkül hogy bármilyen aberrációként hatna az amúgy modern bravúrokkal megvalósított látványvilág szövetén. Esztétikusra sikeredett mult-jelen talákozásról van szó, amit tetéz még a 30-as évek egyedire sikeredett ábrázolása a részletgazdag díszleteken, amibe ugyancsak finoman épülnek be a mértékletesen/körülményesen használt CGI elemek. A színészek pedig frenetikusan jól alakítanak - és bár a film középpontjában a gyerekszínészek állnak, azt hiszem sokaknak Sacha Baron Cohen egyszerre komikus és félelmetes pályaudvar-felügyelője fog beégni leghamarabb. A rendezés is dícsérendő: semmi sem válik giccsé. A sok kis hangulatos részlettől a pályaudvar életre kel, minden ott dolgozó embernek megvan a maga kis története, amitől nem érezzük hiábavalónak azt, hogy Scorsese egy teljesen újfajta és szokatlan világát barangoltuk be. A film nem csak egy leleményes, megvilágosodásra vágyó fiú és egy kalandhajszoló lány drámája, és nem csak a film születésének a története, hanem egyben sajátos korkép is, Párizsról, kultúráról, háborúról és a háború borzalmai által az emberbe és művészetébe beültetett változásokról.
A Hugo egyedi, kalandos, drámai, vicces, családbarát, látványos és szép mozi, aminek rendkívüli tartalmisága van számos rétegen, legyen szó a filmnek, mint művészeti ágnak és múltjának megtiszteléséről, vagy megannyi gondolatláncolatról a sorssal, élménnyel, megvilágosodással, és barátsággal kapcsolatban. Bárkinek ajánlott, kicsiknek, nagyoknak, de főleg azoknak, akik ismerik a filmtörténelmet. Ugyanis számukra ez a film mindent megfogalmaz a filmek iránti szeretetről és csodálatról.
Stefucz Bálint-Csaba
85%
Megbabonázó hangulatú, könnyed mese a film születéséről. A történelem oltárán egy legendás rendező profizmusa, és számos színész remek alakítása áldoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése